Bemutatkozás
· Civil kutató és online elemzõ intézet
· Civil kutatási és online elemzõ mûhelyek 2013 óta
· Kutatási módszerek
· Támogatók

Politika ma Magyarországon
 
Magyarországon politikai irányok, résztvevők! 

Menük
· Főoldal
· Bemutató oldalak
· Felmérő
· Hírek archívuma
· Keresés
· Letöltések
· Szavazások
· Visszajelzés

EPDI Budapest - Diplomácia civilekkel
Civil diplomácia Magyarországon, Európában

Keresés itt




Számláló
Összesen


találatot kaptunk az oldal indítása óta:

Európai Parlament
Európai Parlament

Média: Törõcsik Attila: A technológiai médiumok hatása a kultúraközi kommunikációra
Beküldte civilkutato ( olvasás)
Tanulmányok
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Az információ tartós rögzítése, valamint térbeli kiterjesztése nagyban függött (és függ ma is) az adott társadalom technológiai fejlettségétől, ami csak a kultúra függvényében értelmezhető. A kreativitás foka az idők folyamán egyre inkább kitágult, így a kommunikáció átvitelének eszközei is növekvő fejlettségi szintet értek el.

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}


v:* {behavior:url(#default#VML);} o:* {behavior:url(#default#VML);} w:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);} Bevezetés

 

Emberré válásunk egyik legmeghatározóbb mérföldköve a gesztusokat felváltó jelentéssel bíró hangképzés, a nyelv kialakulása volt, mely lehetővé tette elődeinknek az absztrakció képességét is. Az agytérfogat növekedése és komplexitása, valamint a felegyenesedés következtében felszabaduló mellső végtagok, a kezek biztosította konstrukciós képesség, a gége átalakulása, továbbá a hordából közösségé átalakulás és a szociális vonzódás elkerülhetetlen következménye lett egy bonyolult kommunikációs kódrendszer kifejlődése.

 

A nyelv, mint „konvenciók rendszere […] valamilyen szabályokat követ” (Kenesei szerk., 1984: 61), mely kódok meghatározott rendszerén keresztül jelentéseket tartalmaz, melyek beszéddé konvertálásán keresztül üzenetként értelmezhető. Az üzenet dekódolása azonban csak közösen értelmezett és rögzített jelentések alapján értelmezhető, ezek hiánya olyan kommunikációs zavarokhoz vezethet, melyek lehetetlenné, de legalábbis megnehezítik a felek közötti hatékony interakciót.

A jelentés hordozója, „a jel csak akkor teremthet kapcsolatot két partner között, ha objektív és fizikai. Tehát legalább két személy és egy objektív jel – ez a jelviszony megvalósulásának első feltétele” (Antal, 1978: 44-45). A két ágensnek azonban nem feltétlenül kell térben és időben együtt tartózkodnia, ebben az esetben a jel rögzítésére kerül, így hidalva át a két dimenzió hiánya okozta kommunikációs űrt. Az így közvetített üzenet egy médiumon keresztül továbbítódik, feltéve, hogy az adó és a vevő között már létrejött a jelentés kódolásának és dekódolásának, az információ adásának és értelmezésének képessége. Ezt nevezzük mediatizált kommunikációnak.

 

Az információ tárolásának technológiai geneziséig a szóbeliség alkotta a gondolatok közvetítésének eszközét, mely olyan lehetőséget nyitott meg az emberi absztrakció evolúciójának, ami más földi élőlények számára nem adatott meg. Az információk sokasodásával azonban megjelent az az igény, mely a felhalmozott tudások, tapasztalatok, élmények, érzelmek időbeli kiterjedésének rögzített kitolásához vezetett. A közvetített információ átadására az ember környezetében fellelhető szinte minden instrumentum alkalmasnak bizonyult, köszönhetően a kreativitás és a konstruktív gondolkodás rohamos fejlődésének. Az így létrehozott materializált termékek tárolni és közvetíteni voltak képesek az adott pillanat megragadott információit, miáltal a tér és az idő jelentette korlátok felszabadultak a fejlődés kibontakozásának akadályai alól. Az így tárolt tudás kitágította a teret, hordozhatósága pedig lehetővé tette, hogy a közösségen kívülre is eljuthasson az üzenet. Ehhez azonban két rendkívüli jelentőséggel bíró humán produktumra volt szükség, történetesen a kultúrára és a kommunikációt közvetítő médiára, melyek az emberi fejlődés során egymásra utaltságuknál fogva szervesen összekapcsolódó tényezőkké váltak a múltban, lesznek a távoli jövőben, és meghatározzák jelenünket is.

 

A közvetített kommunikáció médiumai

 

Az információ tartós rögzítése, valamint térbeli kiterjesztése nagyban függött (és függ ma is) az adott társadalom technológiai fejlettségétől, ami csak a kultúra függvényében értelmezhető. A kreativitás foka az idők folyamán egyre inkább kitágult, így a kommunikáció átvitelének eszközei is növekvő fejlettségi szintet értek el.

 

Az első rögzített információk nagy valószínűséggel azok a barlangrajzok voltak, melyeket a spanyolországi altamirai és a dél-franciaországi lascaux-i barlangokban tártak fel, koruk kb. 15.000 évre nyúlik vissza (Gombrich, 1983: 24). A képek állatokat ábrázolnak, valószínűleg egy vadászatot örökítettek meg, egyes vélekedések szerint rituális célokat is szolgálhattak, mindenesetre azt bizonyítják, hogy a nyelv rögzítése még nem állt a megfelelő fejlettségi fokon, így a képi ábrázolás töltötte be a maradandó élmények rögzítésének feladatát. A korabeli festett alakok alkotói nem törekedtek az élethű ábrázolásra, ami a szimbolikus gondolkodás már meglévő jelenlétére utal, ugyanakkor a vizuális alkotások értelmezése kiállta az idők próbáját, hiszen egy ma élő ember is képes „kiolvasni” belőle a rögzített információkat. Hasonlóan beszédesek azok a térplasztikai alkotások is, melyek az ezt követő korokból maradtak ránk. Azok a szobrocskák,, melyek szerencsés módon fennmaradtak, olyan üzeneteket hordoznak, amik hosszú idő elteltével is dekódolhatók, általuk betekintést nyerhetünk a múlt kulturális életébe.

A vizuális rögzítés „mutációjának” látványos eredménye vezetett a későbbiekben a beszélt nyelv, a verbális tartalmak lejegyzéséhez, ezekről árulkodnak a hieroglifák. Az alkalmazott szimbólumok fogalmakat ábrázoltak, miáltal lehetségessé váltak olyan történések rögzítésére is, amelyek a pusztán képi megvalósítással kivitelezhetetlenek voltak. A szimbólumok értelmezése az ókori Egyiptomban nagy tiszteletnek örvendő írástudók kiváltsága volt, ez a tudás pedig a társadalmi rangsorban betöltött helyüket is biztosította, ami az információ birtoklását is jelentette, így méltán említhetjük az első jelentős civilizáción belüli mediatizált kultúraközi kommunikáció legkorábbi megnyilvánulásának.

 

Ez a társadalmi differenciálódás aztán több ezer évig fennállt nem csak az eltérő kulturális társadalmakban, hanem a különböző civilizációkban is.

 

Míg Keleten – elsősorban Kínában és Japánban – a szavak, illetve a szótagok rögzítése váltotta fel az információk képi szimbolikus megőrzését, addig Főníciában a hangokra, vagyis a fonémákra lebontott írás gyökeresedett meg, ami a későbbiekben a kultúrák közötti gondolkodásmódbeli különbségekhez is vezetett. A nyelv és a gondolkodás közötti korrelációra már több jelentős kutató is rámutatott, az írásmódok kultúrára gyakorolt hatásai azonban még nem nyertek bizonyítást, azonban ez a problémakör is megérdemelne egy kis figyelmet. A továbbiakban mi sem teszünk különbséget az eltérő írásbeliségben, csupán annak interkulturális aspektusaira koncentrálunk.

 

Míg a beszélt nyelv egyénhez kötött gondolkodást igényel, addig a rögzített verbalitás kollektív ismereteket követel meg egy közösségtől. Ez a közös tudás, vagyis az írott információk kódolása és dekódolása, illetve értelmezése – amint azt az előzőekben ismertettük – az adott társadalomban is differenciálódásokhoz vezetett, ugyanakkor erősítette is a közös kulturális hagyományozódásokat. „Az írással a tudás jelentősen függetlenedett az individuumtól, és ez a függetlenedés alapvető társadalmi-kulturális változásokkal járt együtt” (Terestyéni, 2006: 216). Az írásnak a társadalmi változásokban jelentős szerep jutott, mert nem csak az elbeszélések,, események megörökítését szolgálta, hanem kihatott a hatalmi tényezőkre is, minta törvények és egyéb olyan dokumentumok, melyek egy társadalom életviszonyait rögzítik, és megerősítik. Amíg a kimondott szó igazságtartalma és a kontextus, amibe helyeződött csak a memóriához kötött, addig a leírt tartalom időtlenül hiteles és megbízható forrásként funkcionált.

 

A kultúra vetületében az írás hatványozott hatással volt az emberiség történelmére, hiszen időben is kiterjeszthetővé vált a jelen visszaidézése egy távoli jövőben, továbbá olyan civilizációformáló erővé vált, mely hozzájárult a vallások megszilárdulásához és terjeszkedéséhez (lásd Szentírás, Korán stb.). Az antik közösségek túlnyomó többsége ugyan nem rendelkezett az olvasás képességével, a papi réteg azonban olyan tudás birtokába került, mely segítségével átadhatta a vallási iratok tartalmait a hívők részére. Egy-egy vallás kifejezetten ragaszkodott a szöveghűséghez, és ebben csak a leírt szakrális tartalmak bizonyultak hitelesnek, így „létfontosságú volt, hogy a hit kinyilatkoztatása, Isten szava változatlan formában hagyományozódjék tovább” (Brookfield 1995: 34). Míg az ókori Egyiptomban az írnoki hivatal jelentette a társadalmi ranglétra magasabb fokát, más vallási környezetekben – mint például a zsidóknál – az írástudók pozíciója erősödött meg, ami a hatalmi struktúrában is tükröződött (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy hivataluk a krisztusi időkben, majd a keresztény etikában korántsem tartozott a legmegbecsültebb foglalkozások közé).

 

Az írásbeliség tehát új kulturális és társadalmi rétegek kitermelődését hozta, azonban újabb problémákat is generált. A papirusz, később a papír alkalmazása a szöveges információk tárolására nem bizonyult elégségesnek egyrészt sérülékenysége okán, másrészt egy-egy irat csekély számbeli megjelenése folytán, így a sokszorosítás alkalmazása immár elkerülhetetlenné vált.

 

A keleti kultúrákban – elsősorban Kínában – a nyomtatást már ezer évvel ezelőtt alkalmazták az írott anyag sokszorosítására, azonban Marco Polóig erről a technológiáról mit sem tudott a keresztény világ, sőt, ezután még két évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy alkalmazzák az írott anyagok reprodukálásában. Ennek a hosszadalmas vajúdásnak is valószínűleg a kultúrák, konkrétan az írásbeliség közötti különbségek lehettek az okai. A betűíráshoz szokott európai írástudók számára nyilván idegenként hatott a kínaiak képírása, ezért talán érthető távolságtartásuk a keleti nyomtatási technológiával szemben. 1450-ben azonban forradalmi változást hozott a Gutenberg által kifejlesztett betűalapú nyomdagép feltalálása, mely alapjaiban változtatta meg az információhoz és a kultúrához való hozzáférést. Bár a reneszánsz és a humanizmus úttörő tevékenysége utat nyitott a szélesebb tömegek számára is, hogy részesüljenek a kollektív tudásból, a technológiai problémák elhárításának kellett bekövetkeznie, hogy új korszak nyíljon meg a rögzített verbális tartalmak megőrzéséhez és továbbításához. A nyomtatott termékek előállítása és terjesztése – bár nem tartozott immár a kiváltságos körök privilégiumába – igen költséges volt, így a nyomdaipar „rászorult a nagykereskedők és bankárok pénzére. A kereskedők és a bankárok rendelkeztek azzal az előnnyel, hogy már széles értékesítési hálózat birtokában voltak […] (B. Bernát, 2012: 153), a kulturális tartalmak így jórészt a gazdaság irányítása alá kerültek, ami természetesen a történelmi-társadalmi folyamatokra is hatást gyakorolt.

A hangzó verbalitás és a rögzített (írott, nyomtatott) szóbeliség technológiai médiumaitól kicsit eltávolodva (ám a későbbiekben visszatérve) érdemes áttekintenünk más kommunikációs csatornák médiumait, hogy a később taglalandó médiumoknak az interkulturális aspektusait megértsük.

 

A kép, mint az üzenetátvitel vizuális megjelenési formája merőben eltér a nyelv sajátosságaitól, mert egyrészt nem digitális alakban reprezentálja a jelentést, hanem analóg formában, másrészt a megfelelő technikai-technológiai háttér birtokában képes az individuum belső mentális állapotától, kultúrkörnyezetétől (ha csak részben is) függetlenedni, ugyanakkor nem alkalmas az időbeli folyamatok adekvát ábrázolására, ezért „egyesk úgy vélik, hogy a kép nagyon kezdetleges rendszer a nyelvhez viszonyítva, mások szerint viszont a jelentés nem képes kimeríteni a kép kimondhatatlan gazdagságát” (Bartes, 1990: 64-72). Bárhogy is vélekedünk a képről, mint az ember legkorábbi rögzített médiumáról, annyit mindenképpen leszögezhetünk, hogy a nyelvtől alapjaiban eltérő struktúráról van szó, így az összehasonlításuk, legfőképpen rangsorolásuk nem célra vezető, ugyanakkor nem elhanyagolható az egymásra gyakorolt hatásuk.

Az emberi információrögzítési eljárásokban jelentős szerepet kap a vizuális ábrázolás, talán éppen annak kultúrákat átívelő értelmezési lehetősége miatt is, melyek áthidalják a kódolás-dekódolás problematikáját, ezért érthetjük meg a több évszázados-évezredes üzenetek jelentését, emiatt vagyunk képesek térben és időben nyelvi akadályokat áthágva belelátni a tőlünk eltérő kultúrák mélységeibe.

 

A XX. század tömegkommunikációjára legnagyobb hatással a hangosfilm volt, melynek még ma is töretlen a népszerűsége, a társadalomra tett hatását tekintve hamar a szórakoztatás primer forrásává vált. A filmezés kezdetei 1895-re nyúlnak vissza, mikor a Lumiére fivérek bemutatták a közönségnek első filmjüket.  A mozi jellegzetesen társas, de mégiscsak egymástól elkülönülő figyelmet érdemelt, ebben leginkább a színházhoz hasonlított, ami a ma ismeretes filmszínházakban is tetten érhető. „A film a mozi elterjedésével első számú mitológiát teremtő eszközzé vált. Beépült a tömegkultúrába, bizonyította, hogy olyan kifejezési forma, ami a társadalom sokszempontú (gazdasági, kulturális, földrajzi stb.) tagoltságát megszünteti azzal, hogy a társadalom jelentős hányadát befogadójává teszi” (Szilágyi, 2012: 308). A közönség érdeklődése arra ösztönözte a filmkészítőket, hogy immár nagyipari méretekben elégítsék ki az elvárásokat, így a XX. század elejére nem csak a mozik száma ugrott meg jelentősen, hanem a filmeké és a filmeket készítő vállalkozásoké is. Az igények arra sarkallták a stúdiókat, hogy a lehető legszélesebb műfajoknak és stílusoknak adjanak teret, megszületett a művész-, a szórakoztató- és a dokumentáló film. 1926-ban láthatták és hallgathatták meg a nézők az első hangosfilmet, mely immár komoly vetélytársa lett a rádiónak. A filmhíradók már láttatták is azokat az eseményeket, melyek térben messze helyezkedtek el a nézőktől, így a tömegtájékoztatás primer eszközévé nőtte ki magát. A szórakoztató és művészfilmekből sem hiányoztak a napi aktualitásokkal foglalkozó jelenetek, mivel a készítők így belecsempészhették személyes világnézetüket vagy az adott társadalom, illetve államalakulat nézőpontját egy-egy helyzetről, annak megítéléséről, a filmek képiségük, és auditív hatásaik folytán így a manipuláció forrásai és közvetítőivé is váltak.

 

A média technológiai története

 

Gutenberg óta megnyílt az út az emberi társadalmak előtt, hogy a sokszorosítás technológiájának segítségével dokumentumokról, lejegyzett gondolatokról, adatokról több példányt eljuthasson az arra kíváncsiak (abban a korban az arra érdemesek) számára az információ megszerzése végett. A polgárosodás során az öntudatra ébredt társadalmak kivívták maguknak a nyilvánosság jogát, melyet fegyverként kezdtek használni az abszolutizmusok elleni harcok során, ehhez pedig kiváló eszköznek bizonyult a nyomtatott sajtó, a könyvek, tanulmánykötetek és röpiratok, melyeket széles körben lehetett terjeszteni. A tudással együtt az ideológiák is nyilvánosságot kaptak, ennek köszönhető, hogy a „felvilágosodás gondolatai a folyóiratoknak köszönhetően sokkal gyorsabban terjedtek, mint a reneszánsz vagy a reformáció ideái” (Briggs-Burke, 2012: 107).

A forradalmak - melyek „maguktól értetődően mindig kommunikációs aktusok” (Tamás-Zsolt, 2001: 245) - győzelmei elősegítették a sajtó széleskörű és tömeges elterjedését, mely a XIX. század második felétől kiegészült a távíró minden addigi sebességet meghaladó elterjedésével, így a nyomtatott és az elektronikus kommunikációs rendszerek - a közös munka eredményeként - elsődleges információs forrásokká válhattak. A távíró hatalmas ugrás volt a későbbi médiumok kialakulásához, mert ez volt az első olyan kommunikációs eszköz, mely az elektromosság elvét használta működtetéséhez, ez lett az addigi leggyorsabb közvetítő szerkezet és szintén úttörő szerepet játszott a digitális jelekből álló üzenetek, információk átvitelében. A század végére az addig hiányt szenvedett hangrögzítés problémája is megoldódott Edison fonográfja által (1887), így adott volt minden médium rögzítése és továbbítása, melyre a koronát a mozgókép elterjedése tette (1895, Lumiére-fivérek).

 

A XIX. század a tömegtájékoztatás emancipálódásának korszaka is, melyet „a sajtótörvényekkel és a legjobb oktatási rendszerrel kapcsolatos, végső soron az írás feletti hatalomról szóló vissza-visszatérő viták határozták meg” (Barbier-Lavenir, 2004: 20). A nyomtatott sajtó, a röpiratok és a köztéri médiumok mellett, egy forradalmian új találmány kezdte szárnyát bontogatni, mely a XX. század első felének, a tömegtájékoztatás terén elért hatása a legmeghatározóbb lett. A rádió története még a XIX. századba nyúlik vissza, mikor Hertz a nyilvánosság előtt is bemutatta az elektromágneses hullámok levegőben terjedésének kísérletét (1877-78), mely először a drótnélküli távírónál alkalmaztak, majd Marconi illetve Tesla[1] révén 1910-ben kifejlesztették a rádióállomás és a vevőoldal struktúráját, ami az 1920-as évekre alkalmassá vált a tömeges műsorszórásra. Maga a tömegkommunikáció kifejezés az 1930-as években keletkezett, Janowitz definíciója szerint „a tömegkommunikáció intézményekből és technikákból áll, amelyek segítségével bizonyos (specializált) csoportok a maguk szolgálatába állítják a kommunikációs eszközöket (sajtó, rádió, film stb), hogy a szimbolikus tartalmukat a közönség nagy, heterogén és széles körben szóródó csoportjaihoz eljuttassák (McQuail, 21-22). Az ember tehát meghódította az étert is, melyen keresztül nagy távolságra, valós időben, nagy tömegeknek juttathattak el információt az emberi hang alkalmazásával, mely személyessége, és az emberi kommunikáció nemverbális csatornájának alkalmazása (vokális kommunikáció) folytán lényeges különbséget mutatott az addig csak olvasható szöveges tartalmakkal (újság) szemben.

 

A XX. század közepéig a rádió és a mozi dominált úgy a szórakoztatás, mint a tájékoztatás terén, bár utóbbi funkciót a nyomtatott sajtó is kiegészítette. A film többcsatornás közvetítő lehetőségeiből és a rádió műsorszóró technológiájából alakult ki a televízió, mely a század legnagyobb hatású és máig legnépszerűbb médiuma lett.

 

Hogy a mozi és a televízió ilyen mértékben kötődött egymáshoz, annak oka az volt, hogy az első rendszeres televíziós műsorszórás egyik legbefolyásosabb szereplője az a Paramount volt, melyet az akkori filmkészítés moguljaként tartottak számon. A második világháborút követően azonban még éveket kellett várni, hogy a televízió elnyerje méltó helyét a tömegtájékoztatás piacán. A háború utáni Amerikában elindult a gazdasági fejlődés, ez pedig jótékony hatással volt a televíziós műsorszórásra is, a „televíziókészülékek gyártása jelentős mértékben emelkedett 1947 és 1952 között, 178 ezerről 15 millióra (Briggs-Burke, 2012: 254). A TV „beköltözött” a háztartásokba köszönhetően annak a technológiai lehetőségnek, hogy konvergálni képes a mozgóképet a hanggal, mindezt nem csak élő adásban, hanem az otthon kényelmében, így a fogyasztó számára a közvetített valóság azonnal elérhetővé vált, a csatornaválaszték bővülésével pedig a néző részesülhetett a választás illúziójában is. A szórakoztatás, tájékoztatás, művelődés hasonló módja ugyan már a rádióra is jellemző volt, azonban a mozgókép keltette látvány messze felülmúlta a pusztán auditív csatornát, ezért rövid idő alatt a legmeghatározóbb és legbefolyásosabb információforrássá és közvetítővé nőtte ki magát, „ezért a második világháború utáni fél évszázadot – főképpen a hatvanas évektől a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáig, vagyis az új infokommunikációs technológiáknak, így a nagy átviteli kapacitású kábeleknek, a számítógépnek, a műholdas műsorszórásnak, a digitalizációnak és a számítógépes világhálónak a megjelenéséig és elterjedéséig tartó évtizedeket – a televízió korszakának nevezhetjük” (Terestyéni, 2006: 220). A web megjelenésével azonban még korai lenne megásni a televízió sírját, mivel még mindig ez „a legfontosabb kulturális színtér […], mely értéket közvetít, felfogásokat, divatokat, gondolatokat és életstílusokat jelenít meg” (Gripsrud, 2007: 246), mindezt a nap 24 órájában és a teljes földkerekséget lefedve.

 

A technológiai forradalom a XX. század végére viszont olyan új elemekkel gazdagította a tömegkommunikációt, melyek átírták az addig egyirányú kommunikációs folyamatokat.

 

A számítógép története négy, egymástól jól elkülöníthető szakaszra osztható, melyeket azonban korántsem választanak el éles törésvonalak, de ezek az állomások nagyban függtek az éppen aktuális technikai és tudásbeli felkészültségtől, valamint az aktuális társadalmi-politikai folyamatoktól.

Az 1945-70-ig tartó kezdeti állomás elsőként az elméletek megalapozásával kezdődött, majd az elektroncsövek, később a tranzisztorok megjelenésével realizálódott mint működő és munkára alkalmas, melyet elsősorban katonai célokra (számításokra, majd kommunikációra) használtak. Az integrált áramkörök alkalmazása újabb lökést adott a technológiai fejlődésnek, mivel a számítógépek mérete a töredékére csökkent, teljesítményük pedig megtöbbszöröződött. A ’70-es években az Intel által gyártott mikroprocesszorok jelentették azt a mérföldkövet, mely a következő évtizedekre előrevetítette a számítógépek rohamos elterjedésének esélyét. A computerek alkalmazási területei immár kikerültek a szigorú állami felügyelet alól, és megkezdődött hasznosítása az üzleti, oktatási majd a polgári életben. A gépek árai  folyamatosan csökkentek, eladásuk nőtt, a ’90-es évek elején megjelenő grafikus interfésznek köszönhetően használata immár nem igényelt speciális tudást, ezért a háztartásokban a televízió mellett egyre több helyen jelent meg az asztali számítógép, hogy rövidesen háttérbe szorítsa az addig a tájékoztatás monopóliumát élvező TV-t.

Az 1990-es évek közepén berobbanó Internet már előrevetítette egy új tömegkommunikációs technológia elterjedését, mely mára gyökeresen megváltoztatta – bátran kijelenthetjük – az egész emberi társadalom mindennapjait, beleértve a magánszférát, az üzleti és politikai életet és egyéb olyan területeket, ahova a „hagyományosnak” mondott tömegkommunikációs eszközök képtelennek bizonyultak.

 

A kultúra sajátosságai

 

Az információközvetítő médiumok bemutatása után elérkeztünk ahhoz a számunkra fontos mérföldkőhöz, hogy – ha nem is teljes mélységében – kísérletet tegyünk a kultúrának, mint a legfontosabb emberi produktumnak a vizsgálatára. Nem könnyű a feladat, hiszen a témának már a megközelítése is olyannyira komplex, hogy ezidáig sem alakult ki konszenzus a probléma mindenki számára elfogadható megoldására, továbbá annyi terület vallja magáénak a kultúrához való kapcsolatát, hogy ezek a szegmensek hajlamosak akár egymásnak ellentmondó meghatározásokat is magukévá tenni.

Mi elsősorban a kommunikáció perspektívájából fókuszálunk a kérdésre, persze nem hagyva figyelmen kívül olyan területeket sem, melyek csak áttételesen kapcsolódnak a közlési folyamatokhoz. Megközelítésünket ezért leszűkítjük arra a csekély számú iskolára, melyek csak részben mutatnak megfeleltetéseket egymással, ugyanakkor egymást kiegészítve alkalmasak lehetnek megfelelő alapot adni a kultúraközi kommunikáció mediatizált formájának megértéséhez.

 

Egyik megközelítés a holland tudományos élet két prominensétől származik: Hofstedétől és Trompenaarstól. Előbbi a kultúrát „kollektív szellemi beprogramozás”-ként definiálja, „mely emberek egy csoportját vagy kategóriáját különbözteti meg egy másiktól” (Hofstede, 1994: 5). Mit is ért ez alatt? Hofstede a kultúrát kizárólag kollektív környezetben vizsgálja, nem pedig az egyén által kitermelt produktumként, hanem a közösségek által kitermelt és birtokolt javakként, melyek eltérhetnek más csoportok által vallott értékektől, látásmódtól. Az értékek definiálása és beépítése egy közösség mindennapjaiba hosszú folyamat eredménye, mely úgynevezett kulturális evolúciós vonásokat hordoz, ezért ragaszkodnak az ezt birtokló csoportok saját erkölcseikhez, normáikhoz, szellemi és tárgyi produktumaikhoz.

Hofstede különböző részekből álló rétegződésekként írja le a kultúrát, melynek léteznek tárgyi, tehát materializálható, illetve explicit megnyilvánulásai, melyek jelképes lenyomatai egy kultúrának. Ezt a réteget a szimbólumok érzékelhető világa jellemzi, mint a legkülönfélébb tárgyi produktumok, nyelvek illetve a kommunikáció nem verbális formái, és ezek csak annak a kulturális közegnek a sajátosságai.

A második réteg a „hősök”, mely olyan attribútumokkal bír, amit az adott kulturális közösség fontosnak tart, tehát egyrészt rendelkezik egy kívánt antropomorf jellemzőkkel, másrészt olyan megnyilvánulásokkal, melyek az adott közösség számára pozitív képként jelennek meg.

Ez alatt a rétege alatt helyezkedik el a „rítusok” rétege, amik „olyan tevékenységek, viselkedési formák, melyek társadalmi szempontból fontosak” (Falkné, 2001: 21).

Az imént felsorolt rétegek képezik azokat a publikus, tehát bárki számára hozzáférhető és érzékelhető attribútumokat, melyek kulturális üzenetekkel bírnak, így alkalmasak a kommunikációra.

A láthatatlan legbelső réteg az „értékek”, melyek egy adott kultúra immanens, látens szegmensét képezik, ezért percepciója csak akkor lehetséges a külső megfigyelő számára, ha valamelyik külső rétegben is megnyilvánul. Az értékek definiálják az adott kulturális közeg számára a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, a szép és a rút elvárásait, ezért ezek az értékek tevékenyen vesznek részt a kulturális közösség mindennapjaiban (Hofstede, 1994).

 

Belépés
Felhasználónév

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Kapcsolódó linkek
· Cikk keresés: Tanulmányok


A legolvasottabb cikk ebben a rovatban: Tanulmányok:
Az Ötödik


Cikk értékelése
Átlagolt érték: 5
Szavazat: 2


Értékelje ezt a cikket:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


"Törõcsik Attila: A technológiai médiumok hatása a kultúraközi kommunikációra" | Belépés/Regisztráció | 0 Megjegyzés
Minden megjegyzés a szerzők tulajdona. A megjegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj!
Névnap
Ma 2017. 8. 18, péntek, Ilona napja van.
Holnap Huba napja lesz.

Hírek
 · Közlemények
 · Intézményi hírek
 · Felhívások
 · Tanulmányok
 · Rendezvények
 · Média
 · Pályázatok

Választási megfigyelés Európában - OSCE

 

ODIHR Director Ambassador Janez Lenarcic (l) and his adviser Bernhard Knoll (r) speak with election officials at a polling station in Osh, Kyrgyzstan, during parliamentary elections on 10 October 2010. (OSCE/Jens Eschenbaecher)

ODIHR


Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Még nem vagy a felhasználónk? Regisztrálj, ingyenes!

Választás - Nemzeti Választási Iroda

 

Műhelyélet
· Összes kategória
· Értékeink
· Civil akció
· Gazdasági mûhely
· Kommunikáció
· Kulturális mûhely
· Média
· Oktatás
· Polgári sarok
· Politikai mûhely
· Társmagyarsági mûhel

Erdély autonómia - Erdélyi Polgár Info
·AZ RMDSZ NEM VESZ RÉSZT A BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY SZAVAZÁSÁN
·Milyen lesz a választás 2018-ban?
·A NYUGAT-BALKÁN INTEGRÁCIÓJA ÉS BIZTONSÁGA STRATÉGIAI FONTOSSÁGÚ KÉRDÉS AZ EU SZÁMÁRA
·Szent István óta tudható, Corvin Mátyástól tanulható............
·TRIANON JELENÜNKRE ÉS JÖVÕNKRE KIHATÓ KÖVETKEZMÉNYEITÕL KELLENE MEGSZABADULNUNK
·Kis mûvészek nagy kiállítása - Százhatvan mûalkotás
·Magyarország sikeréhez fontos a magyar emberek méltósága!
·HÁROMNYELVÛ HELYSÉGNÉVTÁBLÁT TESZNEK KI ZILAHON
·Fordított "Szocpol" egy a sok szükséges közül , a népesedés ösztönzése a mérsékelt demokrata politika egyik fõ kérdése!
·AZ RMDSZ FELISMERTE: A NÕK KÖZÉLETI SZEREPVÁLLALÁSA NÉLKÜL TÁRSADALMUNKNAK NINCS HOLNAPJA - MEGERÕSÍTI NÕI KÉPVISELETÉT A SZÖVETSÉG

Tovább...


© 2010 Közép-Európai Civil Kutató Intézet. Minden jog fenntartva.